
Hello Anyukám
Ez itt a Hello Anyukám, a minden hétfőn új adással jelentkező kedvenc hétindító podcastod. A továbbra sem csak anyukás témákkal jelentkező anyukás csatorna Endrész Timivel, Lugosi Dórival és Zubor Rozival. Gyere, és idd meg velünk a kihűlt kávédat!
Hello Anyukám
S3E7 - A gyermekkori kiégés – mi az, hogyan előzhetjük meg és mit tehetünk, ha már felütötte a fejét?
Életközépi válság és kapuzárási pánik – sokáig ezzel a két kifejezéssel találkoztunk leginkább, amire olyan 40-50 éves korában számíthatott az ember. Amikor besokall, amikor kiég. Így lett ebből szép lassan kiégés, na megy úgy, hogy elkezdték vizsgálni, hogy mi is történik velünk, meg miért is történik mindez. És közben nem csak az életek rohannak el, de gyorsul a világ is, és már nem kell 40 és 50 évesnek lenni, már kiéghet valaki 30 évesen is. És kiderült, hogy lehet anyai kégésünk is, érzelmi kiégésünk is, sőt, kiderült, hogy a felgyorsult és túlterhelt világunkban már gyermekkori kiégés is van. Bár a legérintetteb korosztály a 12-18 évesek, de akár az óvodásokat, kisiskolásokat is érintheti ez a dolog.
Hogy mit is jelent a gyermekkori kiégés? Mik a jelei? Hogyan előzhető meg és mit tegyünk, ha már felütötte a fejét gyermekünknél? Vendégünk ebben az adásban Györpál Tünde, gyermek- és ifjúsági coach, gyermek mindful tréner, akivel alaposan kivesézzük a témát. Érdemes meghallgatni!
Kövess minket a közösségi oldalakon is!
Instagram
FaceBook
FB zárt csoport
TikTok